Koncert

Kiállítás

Előadás

Gyermek

Mozgás

Tanfolyam

Iratkozzon fel

hírlevelünkre!

Iratkozzon fel a Köfém Művház hírlevelére és értesüljön elsőként programjainkról!

Aukció Horváth Hella gyógyulásáért

Horváth Hella rehabilitációjának segítésére szervezett aukciónk lezárult.

Horváth Hella rehabilitációjának segítésére szervezett aukciónk lezárult, pontos adatokkal tudunk most már szolgálni. Összességében 2 festményt és 1 kerámia alkotást sikerült értékesíteni. 180.000 forint az az összeg, mely a három legnagyobb licitet felajánló személynek köszönhetően segíti majd a további gyógyulást. Valamint több, mint 12 esetben adtuk meg Hella bankszámlaszámát, egyéni támogatói összegek átutalására. A héten megkezdődik a licit tárgyak átadása. Az új tulajdonosok közül ketten hozzájárultak, hogy nevüket leközöljük, így büszkén és köszönettel tesszük ezt meg, valamint a ,Vida László Madárfészek című festményét megvásárló , névtelenséget kérő Felajánlónak is hálásan köszönjük :

Mohai Tiborné – Néri – Margaréták című festménye – BORBÉLY ÉVA asszony

Miklós János , Tisztító tűz című mázas- kerámia alkotása – LICS ZOLTÁN úr

Az aukciót október 27- én kezdtük el, az Agárdi Művésztelep megalakulásának 30. évfordulójára szervezett jubileumi kiállításunk záró rendezvényeként. 1 darab festménnyel indultunk, végül 5 képzőművészeti alkotással zártuk a kezdeményezést. A felajánlott művek, folyamatában érkeztek hozzánk, így egyértelmű, hogy nem volt ugyanannyi idő minden tárgy megismerésére. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy Szakál Antal képzőművész, Őszi csendélet című festményét és Gecző Anna Viktória, Pipacsos hölgy című kerámia alkotását egészen karácsonyig árulni fogjuk. Nem lesz licit , a gyönyörű alkotások fix áron elvihetőek, de természetesen továbbra is Horváth Hella javára megy a teljes összeg.

FRISS: Szakál Antal képe már el is kelt.

További híreink

Fűtési szezon alatt nyitva tartásunk többször változhat. Kérjük kövessék figyelemmel.
Kérjük kövesse figyelemmel aktuális információnkat.
Vass László- Réz domborművek