Egyéb kategória

A hónap műtárgya- július

A hónap műtárgya című sorozatunkban, képzőművészeti alkotásokat és azok alkotóit mutatjuk be Önöknek. A galéria teljes tárlata megvásárolható. Ebben a hónapban Ecsedi Mária, Japán nő című alkotását láthatják.

Időpont:

Rendszeres
Időpontja:
Minden hónapban

Az esemény leírása:

Az alkotó:

Ecsedi Mária ( Ujházi Péterné ), grafikus, festő, textilművész. Magyar Képzőművészeti Főiskola, festő szakos diákjaként végezte tanulmányait, majd annak befejeztével Székesfehérvárra költözött. 1973-ban már városunkban rendezte első önálló kiállítását. A Szent István Király Múzeum számára rajzokat készített a kelta régészeti leletekről. 1983-ban készítette el első nagyszabású munkáját, az Ikarosz mondáját ábrázoló 12 m2-es, sgraffito technikájú falképét, az Ikarusz gyár igazgatósági épületének előcsarnokába. A 90-es évek közepén varrott textilmunkákkal jelentkezett. Kettő alkalommal az Agárdi Nemzetközi Művésztelepen is részt vett.

„Nagyon kedves nő és nem mellékesen az egyik legjobb művész Fehérváron, a Japán nő pedig egy remek ízléssel választott alkotás. „ ( Sohanyi Edit, író )

 

Az alkotás:

Címe: Japán nő

Készült: 1992

Technika: tus, pasztell

Mérete: 65X50 cm

Szignó: Jobb alsó sarok

Belépő:

ingyenes

Iratkozzon fel

hírlevelünkre!

Iratkozzon fel a Köfém Művház hírlevelére és értesüljön elsőként programjainkról!