Haraszti Zsolt képzőművész San Gimignano című festménye.
Kiállítás

A hónap műtárgya – június

A hónap műtárgya című sorozatunkban, képzőművészeti alkotásokat és azok alkotóit mutatjuk be Önöknek. A galéria teljes tárlata megvásárolható. Ebben a hónapban Haraszti Zsolt képzőművész, San Gimignano alkotását láthatják.

Időpont:

Rendszeres
Időpontja:
Minden hónapban

Az esemény leírása:

Az alkotó:

Haraszti Zsolt Székesfehérváron született képzőművész, a Vörösmarty Színház egykori művészeti titkára, jelenleg Kismaroson él és alkot.

Alkotóművészi pályája során festményei mellett, előszeretettel készített homokképeket is, de napjainkban leginkább dobozművekkel, installációkkal, akciókkal foglalkozik.

Tagja a Székesfehérvári Művészek Társaságának és a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesületnek. 1997-ben az Országos Széchenyi Kör Székesfehérvári Tagcsoportja által kiírt „Ki itt kilépsz” című plakátpályázat első díját nyerte el.

Az Agárdi Nemzetközi Művésztelepen kettő alkalommal is résztvett. Művei egyéni- és csoportos kiállításokon egyaránt megtekinthetőek voltak az eddigi évek alatt, mely tárlatok közül sok városunkban volt látható.

 

Az alkotás:

Címe: San Gimignano- vázlat

Készült: 2006

Technika: grafit és olaj farostlemezen

Mérete: 56X76 cm

Szignó: Jobb alsó sarok

 

 

Belépő:

Ingyenes

Iratkozzon fel

hírlevelünkre!

Iratkozzon fel a Köfém Művház hírlevelére és értesüljön elsőként programjainkról!