Ringató – Horváth Irma zenés foglalkozása kisgyermekes családoknak
A Ringató – praktikus tudnivalók
„A foglalkozások célja, hogy oldott szeretetteli légkörben a kisgyermekes szülőkkel megismertessük a zenei nevelés lehetőségeit, a szülők és a gyerekek átéljék a közös éneklés és játék élményét.
Nem a gyerekek megtanítása, nem a fejlesztés a cél! Mindenekelőtt a felnőttekben szeretnénk kedvet ébreszteni az énekléshez. Segítséget, bátorítást adni, útmutatást az értékes zenei anyag válogatáshoz.
Természetesen emellett célunk még, hogy a gyerekek művészeti, ezen belül zenei nevelése elkezdődjön már a legkisebb korban, érzékennyé, fogékonnyá váljanak a gyerekek a jó zene, a művészetek iránt. Ezért élő énekszóval, mondókákkal, dajkarímekkel hangszerjátékkal vesszük körül őket, és ha kedvük van bekapcsolódhatnak az ölbéli játékokba is
A Ringatókra már néhány hónapos kisbabákkal lehet érkezni, a felső korhatár pedig az óvodáskor kezdete.
A foglalkozásokon a gyerekeket nem osztjuk csoportokra életkor szerint!”
Horváth Irma így fogalmaz a foglalkozásokról:
„Magyar – ének-zene szakos tanárként diplomáztam, s harmadik gyermekemmel érkeztem meg a Ringatóra, először, mint édesanya, aztán mint foglalkozásvezető.
2007. tavaszától foglalkozom a kisgyermekkori zenei neveléssel.
Ringatókat tartok azért, hogy a kicsik megismerhessék zenei anyanyelvüket, a szülők boldogan énekelhessenek nekik igényes, a korosztályuknak megfelelő dalokat, megérezhessék babák és mamák a közös játék örömét, s hogy a zene által boldog, kreatív, kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak.
A “Ringató foglalkozás” a Magyar Szabadalmi Hivatal védjegylajstromában a 189 845 sorszámon bejegyzett védjegy. Mint védjegyhasználó, tarthatok ezen a néven foglalkozásokat 2007. májusától.
„Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig.” (Kodály Zoltán)”
Az alapító, Dr. Gáll Ferencné Gróh Ilona, Kodály tanítványától – Forrai Katalintól – tanult, később kolléganője volt.
A központi honlap: https://www.ringato.hu/
Az alapító, Gróh Ilona 2021-ben vehette át a Magyar Örökség Díjat:
https://www.ringato.hu/index.php?option=news&cat_id=0&id=1573&menu_id=0
Minden foglalkozás magas minőségben a kodályi elvek alapján történik.
https://horvathirma.hu/ringato/ringato-es-en/
A Ringató igazából a szülőknek szól. Megtanítjuk nekik a (népi) ölbéli játékokat, éneklünk népdalokat, komponált dalokat, más népek dalait a felnőttekkel, visszhang játékok, hangutánzók hangzanak el.
Olyan zene és ölbéli játékok, hangutánzók hangzanak el a foglalkozásokon, amelyek kiállták az idő próbáját, igényesek, időt állók (népdalok, Kodály dallamok, Weöres Sándor, Csukás István versek…).
Cél az élményszerzés – gyermeknek, felnőttnek egyaránt.